Bill Gates

Hivatalos neve: William Hanry Gates

2013-ban vagyonát körülbelül 72 milliárd dollárra becsülték.

Cége, a Microsoft az 1970-es évek közepén indult, amely kisgépekre árult értelmezőket és fordítókat, ezeknél a programoknál főleg a BASIC-vonalat erősítették. 1979-ben már 16 fő dolgozott a Microsoftnál. Az IBM operációs rendszert keresett a PC  nevű gépcsaládjához Első választásuk a Digital Research cég CP/M nevű operációs rendszerére esett, de aztán meggondolták magukat. Bill lecsapott: megegyezett az IBM-mel, majd 50 000 dollárért gyorsan megvette egy Tim Paterson nevű programozó QDOS nevű operációs rendszerét.

Microsoft 1983-ban megjelent az első Windowszal, egy grafikus felhasználói felülettel, botrányos körülmények között 1991-ben megjelent 3.1-es verziója lett igazi siker.  csapata elkészítette a Wordöt és az Excelt. Egy csapat VMS-fejlesztő 1992-ben elindította a Windows NT fejlesztését. Cége a világ egyik legismertebb és legértékesebb cége lett.